Nem tudom ti, hogy vagytok vele én Istent mindig máskép képzelem el... Sokszor nem értem a lépéseit. Nem is akarom mindig, szóval elfogadom az élet rendjét. Emberek jönnek mennek, mindenki pótolható... ezt egészen addig gondoltam így, míg fel nem merült annak a lehetősége, hogy elveszthetem a legfontosabbat számomra. Tudom nem Istenen múlt, én nem vigyáztam a lángra... én hibáztam. Annyi embernek okoztam már fájdalmat ebben az életben, szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni szeretném ha ő is megbocsátana. Szeretnék innen elmenni mert úgy érzem, hogy minden lépésemmel fájdalmat okozok a körülöttem lévőknek. Annyira jól esne már a csend, ebben a kurva nagy zűrzavarban. Vigyázzatok a lángra, én csak ezt tudom tanácsolni. Nem véletlenül kapjuk és talán nem is becsüljük meg eléggé. Nem vesszük észre, hogy a dolgok mennyit jelentenek az életünkben amíg el nem veszítjük. A legnagyobb hibánk, hogy semmit nem tudunk értékelni, többet, mást, mindig ezt akarjuk... Sokszor észre sem vesszük mekkora fájdalmat okozunk másoknak a mohóságunkal, emberek vagyunk, hibázunk, de kaptunk egy hatalmas kincset Istentől megtudunk bocsátani, ha akarunk...... Mindent rendbe lehet hozni csak akarni kell mindenkinek. Vagy továbbra is hazudhatunk egymásnak... addig amíg elveszítjük a másikat és rádöbbenhetünk, hogy mekkorát hibáztunk. Igen lehet megbocsátani ekkor is, csak lehet hogy már nem akarunk... Nem várhatunk el mindent a másiktól... nem lehet mindent elfogadni... csak felejteni... Tovább menni egy egészen más úton... ÉS SOHA DE SOHA TÖBBET NEM NÉZÜNK VISSZA...  Vigyázzatok a lángra...

Üdvözlet itt az új küszöbétől egy pár napra mindenkinek. Szilveszterről nem regélnék sokat mindent összefoglalva jó volt bár semmi lényegeset nem csináltunk/csináltam... szóval nem volt nagy party meg ilyenek de úgy összeségében jó volt megfelelt de eldöntöttük, hogy jövőre tengerpart mellett töltjük eme jeles ünnepet és két koktél között köszöntöm az új évet vagy síelni megyünk de nem maradok itthon, mindegy ez már az én problémám! Egyetlen egy baj van a szilveszterrel, hogy vizsga időszak közepén van... igazából mindegyik nappal baj van ami vizsgaidőszakban van :). Kicsit tompává váltam a sok tanulástól szóval majd jelentkezem egy kicsit frissebben is :D. Minden jót...

Közeleg ami eddig közelgett nagyjából még 6 óra van ebből az évből, mennyi minden történt. Igazából ha belegondolunk nem történik más csak kicseréljük a naptárainkat más számot írunk a hivatalos papírokra stb ennyi változik. Az, hogy bennünk mi változik mit hagyunk magunk mögött az csak rajtunk múlik, éjfélkor az emberek nagyrésze lerak egy mérdföldkövet aminek alapja igazából csak akkor szilárdul meg miután álomra hajtjuk a fejünket. Tombolunk jól érezzük magunkat megtapossuk azokat dolgokat amik fájtak valamit még mélyebben a szívünkben zárunk alcohol mámorában aztán szépen csendben elalszunk ez a dolgok rendje. Mögöttes értelmet adunk egy átlagos napnak, csak egy biztos valamilyen formába mindenki ünnepel ma és ünnepeljünk is, családdal, barátokkal akikkel tudunk :). örüljünk annak, hogy még együtt vagyunk, hogy egymásnak vagyunk lássuk meg a szépet egymásban mindenkiben. Legyünk egy kicsit jobb emberek minden egyes évvel és akkor egyszer talán lesz egy olyan szilveszter amikor mindent csak még mélyebben a szívünkbe akarunk zárni és nem akarunk semmi rosszat magunk mögött hagyni, talán, egyszer.

Részemről ez a Szilveszter más, nem készülök nagy bulira szívem szerint kívülről nézném végig az egészet, másrészről meg a centruámban is akarok lenni őrjöngeni extázisban búcsúztatni az évet még nem tudom, hogy lesz egyiknek a lehetőségét sem zárom ki, úgy búcsúzom majd az évtől ahogy azt majd ő akarja, hogy búcsúzzak tőle.....

Boldog új évet mindenkinek :)

Bob Dylan-t hallgatva ( https://www.youtube.com/watch?v=49IzD9IE5Vc ) minden vágyam egy gitár, bár nem tudok gitározni de egyszerűen most kell egy! Legalább jól állna a kezemben. Nem tudom mi történik. A lelkem legmélyén valami éledezik. Újra... És ha így van jól? Erre nem is gondoltam, eddig nem is tudtam volna gondolni, lehet hogy jól van így. ADJATOK EGY GITÁRT :D. A legnagyobb hibám az volt, hogy oda adtam valakinek a szívem "..Well, its one foot on the platform And the other foot on the train..." Igen.... Most valahogy így érzem magam és ha felszállok arra a kurva vonatra kurva messzire megyek :D. Hát ezt akarod??? "..Im goin back to end my life..". Nem mondom, hogy nincs mosoly az arcomon, mert van, de szemembe könny. Nem nézek vissza ahhoz túl büszke vagyok de hosszú útról haza térve nem akarok majd mást, csak mindent úgy ahogy volt, csak mindent úgy ahogy volt.... Vagy vissza sem akarok majd jönni? HÁ.... Tényleg ennyire nem ismersz??? Jaj drágám... nem tudod mit engedsz szabadjára... Hm... Talán ettől félek a legjobban... Magamtól. Érzem ahogy átjárja az ereim, az ami már nagyon rég nem. Nem tudok ellene tiltakozni, kiráz a hideg annyira jó. Mintha nem is én lennék... nem tudom meddig tart.. Meddig tarthat.... Space cowboy... Julia...... Istenem... nem akarhatod ezt..., de talán már nincs is vissza út, hát veszem a kabátom, egy cigi... kezdődik....

Önző vagyok.... bár biztosan tudnám magamaról, hogy így van, de nem voltam gyenge soha mindig viseltem a terhet amit az élet a nyakamba akasztott, most nem tudom viselni és olyan embertől próbálok segítséget kérni akinek szintén megvannak a maga gondjai, lehet hogy tényleg önző vagyok. Félek! De mitől? Attól, hogy nem tudom végig csinálni attól, hogy már rég összetörtem annyira ahonnan nincs vissza út és csak kétségbe esetten kapaszkodok, de nincs vissza út legbelül tudom. Fel kéne állni, nem értem miért nem tudok, fizikális állapotom is egyre rosszabb (175cm 59kg) e bejegyzés megírására az késztetett, hogy próbáltam "átcipelni" egy nyomtatót az egyik szobából a másikba és kibaszott röhejes de nem ment, kiejtettem a kezemből. Abszolút elhagyott az erőm. Most nagy a csend és már sírni sem tudok ez már annál is jobban fáj. Összedőlt 20 év mint egy kibaszott kártyavár és már önőznek sem tudok tovább lenni, nem kell semmi, tőled sem kérek semmit. Menj csináld!!!!! Többször gondoltam arra, hogy véget vetek ennek és a könnyebb útra gondoltam beismerem, többször is megpróbáltam. Hogy mi tartott vissza??? Tegnap előt a remény talán az előtt is, reménye annak, hogy feltudok állni és megtudom mindazt adni mindenkinek amire vágyik de sajnálom elfogytam kevés vagyok... talán eddig is az voltam, csak nem szembesültem vele. Azzal, hogy milyen kevés is vagyok és voltam. Régen álmodtam felépítettem egy világot de most ősszedölt az egész és még elmenkülni sem tudok előle. Vizsgák miatt nem tudok elmenni sehova, bulizni stb. Kurva jól esne felülni a biciklimre és csak menni és menni de ahhoz meg kurva hideg van. Be vagyok zárva ennek az egésznek a vermébe és még elfutni sem tudok. Önző vagyok. Mert elakarok futni mert nem tudok szembe nézni ezzel az egésszel, nem tudom elfogadni és fáj a miértje is. Kevés voltam és kevés vagyok. Tegnap megpróbáltam nem önzőnek lenni sikerült is, talán az egyik felem akarta, de közben a másik összetört darabokra. Próbáltam és meg is csináltam. Egy kibaszott kést szúrtam a szívembe és mindeközben még mosolyogtam is. Jól esett, hogy nem voltam önző. Jól esett azt a mosolyt látni. Még ha az egyik legfájóbb dolgot is kívántam. Nem voltam önző.. NEM NEM NEM NEM. Mégse tudom jól érezni magam mégsem tudom megcsinálni, már nincs visszaút. Már nem is akarok vissza utat leszarom az egészet, nem érdekel. Soha nem cselekedtem kizárólag önmagamért, de mostmár magamért sem akarok és másért sem és ez az egyetlen útja, hogy ne legyek önző.... nem leszek az! Köszönök mindent!

"Az út végén valami vár, mármint remélem
hogy nem hiába küzdöttem és nem hiába éltem,
hogy minden eggyes könnycseppel több lett a világ,
hisz megtettem mindent hogy ne kövessek el hibát,
de én is ember vagyok szenvedek mint mások,
a sötétségbe mindig egyre mélyebre ások,
és nem lehet tudni hogy meddig tart a lélek,
nem lehet tudni de én örökké remélek,
régen színes volt minden a gondolatok a vágyak
most csak arra van erőm hogy más árnyékába járjak,
a mélység az otthonom és nem add erőt soha,
kitépi a lelkemet és csak fájdalmat tesz oda,
nem látok már fényt csak a testemen a sebeket,
nem érzem már szépet csak a csuklomba a szegeket,
de elindulok felfelé a hegyen,
megpihenek az út végén hol minden vándor meg pihen"

ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá KIBASZOTTUL FÁÁÁÁÁÁÁÁJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ!

Gyermekként olyanok akarunk lenni mint a szüleink, tökéletesnek látjuk a világot legalábbis sokunknak megadatik ez, őszintén sajnálom azokat aki nem így élik meg gyermkekkorukat, ahogy szépen lassan felnövünk magunk mögött hagyunk sok mindent, meglátjuk a szüleinkben is a hibákat és erre az elég hamar bekövetkező pubertás kor sem segít rá. Az a kor amikor mindenki öntörvényű és szembe megy a világgal bármi áron, ki, mindenki máskép éli meg, de egy biztos legalábbis én ebben biztos vagyok, hogy az élet ízét akkor érzi először az ember, vissza gondolva is mámorító, hm nem hogy még akkor, gyönyörű évek voltak még ha akkor is így gondolom amikor eszembe jutt, hogy kétszeres világbajnokból, hogy lettem lecsúszott drogos egy kis időre... Én választottam azt az utat és mégha néha könnyet is csal az arcomra az amit feladtam azért, hogy drogos lehessek, viccessen hangzik így vissza gondolva. Kibaszottul fáj néha, hogy nem állhatok újra a dobogó tetejére, hogy nem mehetek külföldre versenyezni, hogy nem találkozhatok már azokkal az emberekkel akiket akkor ismertem meg amikor versenyeztem, az is egy korszak volt és sok tényező alakította így, hogy nem mehettem végig azon az úton. (Bekaphatja a Magyar állam) Egyik legszebb emlékem amikor állampolgárságot ajánlottak jó fizetés stb mindezt 14 évesen erre nemet mondtam, előtte és azóta se éreztem magam annyira hazafinak mint akkor, mostmár valahol bánom, nem ezért a Magyarországért mondtam nemet, de vissza menni nem lehet, a világbajnoki a dobogó tetején viszont mindennél többet jelentett, hogy a Magyar zászlót emelhettem az égbe. Ezzel egyúttal szeretném mindenkinek megköszönni aki végig segített az úton elsősorban édesapámnak, aki  időt pénzt nem sajnálva segítette előre jutásomat ezen a téren. A biciklis évek alatt is belekostoltam az élet ízébe, kurva jó volt egy pillanatát nem bánom, de már vágytam arra is, hogy egy kis állandóság legyen az életemben, hogy legyenek igazi barátaim és ne csak egy évről szóljon barátság amíg együtt versenyzünk vagy amíg egy korosztályban vagyunk. Valamint, hogy egy lány ne csak egy hétvégéről szóljon hanem szerelem is lehessen talán erre Sinával való kapcsolatom döbbentett rá, amikor a szezon végén búcsúznunk kellett egymástól, mert tudtuk hogy jövőre nem egy korosztályban fogunk versenyezni nem egy versenyekre fogunk járni, lényegében kimondva azt, hogy soha többet nem látjuk egymást. Ez mai fejjel facebook meg minden világában furcsán hat, azóta sem próbáltam meg megkeresni pedig valahol a szívem mélyén még hiányzik... Tini szerelem, mindig örömmel fogok visszagondolni rá és legbelül tudom, hogy így volt jó. Szép évek voltak, hiányoznak de végül én választottam a másik utat és nem bántam meg ma sem! A biciklit leépítve belecsöppentem egy társaságba amit igazából a fű tartott összze. Rengeteget szívtunk erről szóltak mindennapjaink, örülök, hogy nem előtte egy évvel jött el ez az állapot soha nem kerültem volna be egy rendes középiskolába, szóval örülök, hogy felvételi után jöttek ezek a dolgok legalábbis így vissza nézve kurva nagy mázlim volt. Az élet íze, Istenem de édes volt az a nyár, mindent megtettünk még azt is amit szégyeltünk iszonyat sokat éjszakáztunk alig voltunk otthon, lényegében ittunk meg szívtunk de valami kegyetlen sokat idővel egy páran észhez tértünk a társaságban és szépen lassan elkezdtünk a jövőnkel is foglalkozni. Ennek folyamatába egyre inkább a józanságot választottuk ugyanis azt már korán eldöntöttük, hogy szeretnénk egyetemre menni, így nagyjából a középiskolai évek felénél, újra elkezdtünk tanulni rendesen. Ez egy másik történet, de gyermekkori jóbarátommal együtt tettük meg ezt akivel még a középiskolai éveket is együtt gyürtük le. A középiskola alatt megtalált az szerelem is, egy olyan lány képében akit azóta is életem párjának tekintek függetlenül a most beállt dolgoktól... ez majd lesz valahogy. A középiskolai évek vége felé én úgy dönöttem, hogy jogon szeretnék tovább tanulni, gyermekkori jóbarátom pedig politológiára vágyott, mindketten bejutottunk. Azóta eltelt két év... de ez már másik bejegyzés története.... talán még erről is majd írok mégegyszer... kicsi bővebben

Vihar utáni szélcsend, valaminek mostmár történie kéne, de jól esett ez az este megnyugtatott, várom a holnapot mikor olvasod ez már mai nap, nem félek a zh-től csak összehozom valahogy, egy laza baráti találkozás tanulás helyett kellett mint egy falat kenyér majd egy laza casino, végre nyertem valamennyit remélem ez kezdete a jó dolgoknak, annyi minden történt most, de jól esik hallani a papirsercegését mikor a cigit szívom ez az öt perc szünetem és lassan távozik a füst, alaktalan formát vesz fel egész annyira amorf, hogy tükrözi mostani világomat nehéz ezzel az egésszel együtt élni többször gondolok arra beülök a kocsiba és padló becsukom a szemem és történik aminek történie kell, nem az életemet utálom erről szó sincs kizárólag ezért nem teszem meg, pedig vágyom a békét a csendet, talán azt is, hogy végre észrevegyenek, hogy meglássák, hogy ez most nem megy egyedül, nem dili dokira van szükségem arra akkor lenne ha már más megoldás nincs, persze könnyű felülről magyarázni annak aki lent van, de kezedet már nem nyújtanád segítségre, pedig te is megkaptad tudod nagyon jól de te már esélyét is el akarod venni nyugtatod a lelkiismereted, hogy mindent megtettél, de nem.

Talán ez a legjobb cím a mai bejegyzésnek, igazából nem értem mi történik velem túl sok volt az elmúlt egy hónap és nem tudok magamtól felállni, kurvára nem megy. Akarom legbelül de most legyőzőtt az élet. Büszkeségem mintha nem is lett volna soha olyan ez az egész. Céltudatosságom elveszett valahol félúton, reménytelen az egész és nem teszek sokat, hogy máskép legyen de folyamatos a kudarc sorozat és az arcomba vágja, hogy semmi vagyok. Bele tehetem szívem lelkem most valahogy akkor is ez történik és nem látom már a végét. Nem! Nem depressziós vagyok, abszolút nem vannak pillanatok amikor elhagyom magam de mindig történik valami ami nem engedi, hogy át essek ezen a határon. A kudarcok elkerülése végett gondoltam arra, hogy kiiratkozom az egyetemről ennek a lehetőségét továbbra is fent tartom még a hétvégéig átgondolom addig sok mindent helyre lehet hozni, igazából elkéne kezdeni ténylegesen foglalkozni a dolgokkal, de sokadik neki futás után belátom amíg az elsőrendű dolgokat nem hozom helyre addig semmi értelme, addig nem fog semmi változni. Holnap megint egy zh amire megint nem készültem egy kurva betüt sem és talán már nem is fogok, bár nyugodt vagyok és némi erőm is van hozzá egyszerűen nincs kedvem belefogni, úgy érzem mostmár felesleges. Bizonyítási vágy ez hiányzik... egész életemet ennek fogságában töltöttem vagy ha így tetszik árnyékában egyszerűen nincs minek vagy kinek bizonyítanom és ezáltal a hajtóerő elveszik. Magamnak akarok még bizonyítani valamit de egyre messzebb a cél. Valaki azt mondja önző vagyok, lehet igaza van, de ő tudja legjobban hogy az elmúlt 3 hónapban mit álltam ki, hány embernek tettem helyre az életét és igen most a saját életemet akarom rendbe tenni, helyre hozni ahogy tetszik azthiszem nekem is kijárna végre egy rendes élet ahol a mindkét oldal egyensúlyban van megteremtődne a béke mert már kurvára elegem van, hogy valamelyik oldal nincs rendben és mire helyre hozom az egyiket már másikat kell, főleg ha ennek folyamatában még falba is ütközöm, egy kurva nagy Kínai nagy falba. Én lennék önző??? Szerintem most nem én vagyok abba helyzetbe, hogy engedni tudjak mert sajnos nem tudok hiába is akarok valahol legbelül és ez után a 3 hét után már nem is akarok. Megnyugvást akarok így vagy úgy de béke kell......

Mennyivel könnyebb az élet amikor az embernek nem kell erősnek lennie nem kell helytállnia csak várakozni és elfogadni, hogy ahhoz, hogy jó dolgok történjenek rosszaknak is kell. Talán véget értek a rosszak és most történnek a jó dolgok. Csak várakozni kell szépen, nem kell sietni csak türelmesen hisz aminek el kell jönnie az úgy is eljön, egy lélegzetvételnyi szünet, sors könyvében egy pont, hisz vannak rossz dolgok amiknek le kell zárulnia, de helyt kell adni a szívünkben a tovább élés esélyének. Ez az egész folyamat olyan mint egy hét, ami lezárul a vasárnappal és sok mindent magunk mögött hagyunk, rossz emlékeket szépeket is de mindig magunkkal viszünk valamit, folytatjuk tovább. És igen, néha ki kell szállni a mókuskerékből valamikor rövidebb ideig valamikor hoszabb ideig talán vonzó a mókuskeréken kívüli élet egy ideig, aztán rájövünk hogy a várunk a valódi megnyugvásunk a mókuskerékben van, hogy nem tudjuk megállítani csak a pillanatokat megragadni.

Címet Johnny Cash ihlette semmi köze témához. Azthiszem mai nap legnagyobb történése egy könyv vásárlás volt. Nem, nem egy egyszerű könyv vásárlás volt ez mai. Szüksége lett valakinek egy könyvre és persze a nagy szivem nem engedte, hogy egy ennyire beszerezhetetlen könyvet, hogyha megtudom, akkor ne szerezném meg. A dolog érdekében indítottam egy telefonhívás. Baráti üdvözlés után egyből bele kezdtem mire is lenne szükségem. Egy olyan embert hívtam fel aki eddig bármit megtudod szerezni, ezt nem, de adott egy telefonszámot, hogy hívjam fel és kérdezzem meg ott is. Ekkor már kezdtem elveszteni a reményt arra, hogy ezt könyvet ma még kezembe fogom. Mindegy egy próbát megér, tárcsázok és csörög.... csörög... egyszer csak felveszi valaki rekedtes hang, és egy semmit mondó - Miben segíthetek? Bemutatkozok, mondom, hogy kiadta meg számát és mire lenne szükségem, hallom kopognak a billentyűk vadul. - Egy pillanat. HM??? kezdek bele gondolni mennyire morbid ez a helyzet, hogy egy könyvet akarok venni és már második embert hívom fel és csak a billenytűk kopogását hallom. - Nekem ez nincs meg! Mondom akkor erről ennyit legalább megpróbáltam, de ekkor jött el a vég kezdete :) ! -Adok egy telefonszámot kérdezze meg ott is. Rendben felelek aztán hallgatom a számot, leírom majd jön a végső jó tanács, hogy legyek nagyon illedelmes. Gondoltam magamba nem vagyok tapló alkat meg szerintem vele sem úgy viselkedtem, mindegy azért megfogadom a tánácsát. Megfogadom, hogy ez utolsó ember akit felhívok mégis csak egy könyvről van szó. Csörög hosszan csörög. Egyszer csak felveszi egy időshölgy. Illedelmesen bemutatkozom elmondom, hogy mit szeretnék. Egy kis szünet majd mondja hogy neki meg van ez a könyv, mond egy időpontot meg egy pontos helyszínt hova kell mennem érte. Már valahogy ez az egész fura votl, nem is kicsit a stílus meg az egész mindegy mostmár menni kell. Beülök az autóba indulok, át a városon. Megérkezek a megbeszélt helyszínre és várok közben iszogatom a kikért kávémat és arra gondoltam hogy ki az aki egy kávézóba ejti meg egy könyv adás-vételét. Mindegy! Megérkezik, nagyon bölcsész külsővel, ÚRISTEN. Nem tudom mivel vívtam ki ennyire Isten haragját de nem tudom miért szabadította rá ezt a lényt. Leül az asztalhoz mondja, hogy fel kell menni a lakására könyvért. MIBE CSÖPPENTEM TE JÓ ÉG!!!!!!!?????? Elindulunk közben arra kér, hogy meséljek magamról, bele kezdtem a történetbe és csak mondtam, mondtam folyamatosan megállás nélkül csak ne gondoljak arra, hogy mi is történik. Elbaszott tündérmese vagy én nem tudom. Megérkezünk a lakásra nyílik az ajtó és egy konkrét könyvtár tárult elém. EGY LAKÁS TELE KÖNYVEKKEL. Arra gondoltam itt a vég fog egy nagyobb lexikont és meggyilkol vele. Nem értem ezt az egészet csak egy könyvet akartam venni. HOL VAGYOK? MI EZ? ÉS ekkor jött a csúcs. - Meséljen még, tudja könyveknek a lelke van és kiválasztják magát, hogy megérdemli e őket! Valami hasonló volt, de ha kínoznának akkor sem tudnám felidézni pontosan mit mondott, de én nagyon sokat beszéltem, nem akartam abba hagyni ez az egész morbid durva meg még nagyon sok jelző illik ide. FÉLTEM szabályszerűen féltem, majd jött a pillanat. - Rendben magáé lehet a könyv. Gyorsan kifizettem a megbeszélt összeget, majd elkisért az ajtóig. Elköszönés. Viszontlátásra stb... arra gondoltam magamba, hogy bármit látni akarok még ebbe az életbe de ez a banyát soha többet!!!!!!!!!! Az utcán megnyugszok. Bele se merek gondolni mi volt ezt, beülök a kocsiba és elviszem a könyvet az új tulajdonosának. Mostmár mosolygok ezen az egészen, de ez nagyon kemény volt... Senkinek nem kívánom!

Kezembe a kulcs, így már sokkal könnyebb ez az egész, nem volt ez rossz nap, így végig nézve az eddigieket örülök annak, hogy egész héten nem volt semmi fontos dolgom így legalább volt időm szokni a gondolatot, és igen... nem a szombat miatt félek már hanem a hétfő miatt, közelít az igazság pillanata nem tudom, hogy felkészültem e rá, arra ami hétfőn vár szerintem erre nem lehet készülni esetleg megszokni vagy megnyugtatni magad, hogy nem lesz gáz... Amikor álmodsz könnyű, elhitetted magaddal, hogy minden rendben lesz de az ébredés rosszabb mint a legrosszabb másnap... Nem... nem a reményemet vesztettem el, abszolút nem és nem is ez is határozza meg az életemet, hétfőn kiderül, addig úgy teszek mintha minden ugyan úgy menne, nem tudom, hogy más is így cselekedne és persze nem arról van szó, hogy megpróbálnék ez elől elmenekülni eddig se ment ezután se fog és igazából csak egy embertől kértem segítséget amikor kétségbe estem, többször is de a lehetőségek nem engedték meg, hogy segítsen mostmár ezt is elfogadtam. Tegnap két emberrel osztottam meg mi vár rám hétfőn, már muszáj volt kimondanom, egyedül már nem ment. Most jobban érzem magam bár a teher mértéke nem változott, de valahogy az, hogy azt mondták, hogy minden rendeben lesz megnyugtatott, különös béke talált meg ezzel talán már azzal is megbarátkoztam amitől mindenki fél... Ennek árnyékába sok minden megváltozik, a világhoz való viszonyod is... majd a józan feled azt mondja, hogy nem lesz gáz és megnyugszol. Miért is lenne gáz? Én erre gondolok és ez nem véd meg semmitől de sok mindent túllihegünk szerintem. Lehet, hogy akitől először segítséget kértem segített volna ha elmondom az igazat de nem ezért akartam, hogy segítsen... azért amire én gondoltam, hogy segíteni fog, azért nem segített és talán jobb is így... A mai napon süthetett volna a nap sokat segített volna, de az esőcseppek kopogása a szélvédőn is elég sok mindenen elgondolkoztatott olyan egyszerű ez az egész... nem értem az emberek mit csinálnak, elrohannak a boldoságuk mellett mondván azt keresik, de lehet, hogy csak meg kellene állni egy percre... egymás szemébe nézni és elfogadni, hogy a boldogásunk itt van... Ezt eddig én sem láttam csak próbáltam, de most mintha megtaláltam volna mindezt... különös ez a béke.. és talán Istent találtam meg újra de sok mindenre felnyitotta a szemem ez az egész. Ember tudom, hogy nem hiszed el, de te sem élsz örökké és kitudja melyik az utolsó pillanat... arra kérlek ne rohanj lásd meg a világba a szépet, én is ezt teszem, talán azárt mert nem tehetek mást......

"Ha megtalálom biz isten felépítem" Tegnap jött volna el az első nyugodt éjszakám, erre mint egy villám csapott be, a kulcs, ha így jobban tetszik a megoldás, ettől még jobb kedvem lett csak a probléma az volt, hogy gyerekes izgatottságom miatt nem tudtam elaludni, nem baj kipehnve az elmúlt napokat nem rég keltem fel 13:00. Nem soká benézek suliba mi a helyzet. jól érzem magam, hosszú idő után először, ezért este ha úgy alakul még valami "összeolvadás" névvel ellátott jogász partyba is elmegyek, mondjuk ez nem csak tőlem függ. Visszatérve a kulcsra, tipikus esete amikor valami előtted és van nem látod... nem értem, hogy lehet valami ennyire egyszerű, nah mindegy a lényeg, hogy meg van, úgy várom a szombatot mint valami kisgyermek a karácsonyt, talán még jobban, hihetetlen :D.... de már csütörtök van :p.. és ha a party is össze jön úgy is átalszom a félnapot, szóval már nincs messze a szombat. Egy ekkora ötletet nehezen tart magába az ember :D... valahogy mostmár kibírom.... legalább jó a kedvem és így valamivel gyorsabbban telik az idő :). Még kettőt kell aludni :p.  ui: ha érdekel kell az ötlet hívj fel (6)

köszönöm ezt az estét meg ezt a sok bátorítást, jól esett, majd meghálálom... egyszer ha megtudom. Köszönöm mindenki másnak aki ma este mellettem állt... Bár itt lennétek most is... egyedül vagyok... nagyon... hiányzik... ez az egész bizonytalanság felőröl... jobban mint bármikor máskor.... Ütközések.... annyira hiányzik az érintés hogy a karambolokkal is ezt az űrt akarjuk kitölteni, elvesztettem a valóságot, de meg csinálom, mostmár tudom, hogy megtudom csinálni. "Én még álmodok amikor az élet megáll és úgy indulok, hogy tudom senki sem vár...". A kurva életbe kinek akarok hazudni, megint egy átsírt éjszaka vár rám... nem akarok ágyba kerülni..... nem nem nem... kezdődik elölről...

Figyelj kicsit nem akarok Tőled túl sokat kérni
De ha úgyérzed hogy a szívemet nem hagyod remélni
Akkor engedj el vagy kössél magadhoz mégjobban
Látod az én szivem a Te sziveddel együtt lobban
Bármit hoz is az élet, hogyha néha fáj
Én nem mennék még Tőled messze hogyha nem muszály
Mert Te vagy nekem az élet, nélküled semmi nem kéne
Nélküled a boldogságom azonnal véget érne
Minden reggel úgy ébredek, hogy csak Terád vágyom
Bármennyire szomorú is volt az esti álom
Minden perc lassan telik hogyha nem vagy itt velem
Hisz ha utánnad nyúlok csak levegőt fog a kezem
Néha fel se tudom fogni, hogy találhattam Rád
Te több vagy mint egy szerelem és több mint egy barát
És ha a hibáim nem bocsájtod meg mindegy mit teszek
Én még akkor is örökké melletted leszek

Ha a magány újból Rád talál
Bárhol legyél szívem visszavár
Csak Te meg Én örökké együtt
Ha nincs kiút és minden bánt
És nincs barát ki várna Rád
Csak Te meg Én örökké együtt

Én vagyok saját magam legnagyobb ellensége
Mert a hibáimat elnyomja szívem büszkesége
De ha döntenem kell akkor érzem hogy készen állok
Hisz tudom hogy melletted minden szépre rátalálok
Amiket elmulasztottam ígérem bepótolom százszor
Amiket irántad érzek tudom nem találom meg máshol
Mert tökéletes vagy számomra mindíg az leszel
Mégha az élet messze visz és egyszer majd mással leszel
Hidd el tudom hogy nem lehet az érzelmekkel játtszani
És hiába próbálsz meg gyakran másmilyennek láttszani
A szíved, úgyis erősebb lesz mint az ész
És tiszta szívvel döntesz majd hogyha messze mész
Egyszer láttam egy álmot és azóta kergetem
Már akkor tudtam hogy akire vágyom biztos meglelem
És most itt vagy velem tudom nem mész el máshova
Hisz ebből az álomból már nem ébredek fel soha

Ha a magány újból Rád talál
Bárhol legyél szívem visszavár
Csak Te meg Én örökké együtt
Ha nincs kiút és minden bánt
És nincs barát ki várna Rád
Csak Te meg Én örökké együtt

Kiteszem a megtelt felíratott, ennél több szart nem tudok magamba fogadni, basszátok meg mind, te is meg te is meg te is.. Ma este magam mögött hagyom ezt az egészet, jól fogom érezni magam ha beledöglök is. ÉS elmehet mindenki a kurva anyjába aki miatt itt tartok. NEM ÉRTITEK?? NEM AKAROK ERRŐL BESZÉLNI. A faszom ki van már... de komolyan ha kezdeném jól érezni magam, akkor valaki rögtön azt várja el, hogy beszéljek erről, majd beszélek róla ha akarok, a kurva életbe, remélem érthető voltam és remélem csak az veszi magára akinek kell... az meg dögöljön meg de mostmár tényleg.... TŐled meg bocsánatot kérek, hogy nem tartottam magam az igéretemhez... de így nem lehet hogy folyamatosan erről kell beszélnem, sajnálom. IRÁNY AZ ÉJSZAKA...és kapjátok be... már nem a helyzet demoralizál, hanem hogy folyamatosan erről kell beszélnem.... ÉRTITEK BASSZÁTOK MEG! Nah ez jól esett....

Érdekes ez a mai nap, nagyjából 3 óra alvást sikerült abszolválni, egy egész estés zokogás után... ma próbáltam meglátni a világban a szépet, de érdektelenné váltam... Aztán mégis mutattam némi érdeklődést. mert muszáj, depresszió kopogtat az ajtón nem engedem, be nem engedhettem be. Rendbe fog jönni, tudom! Erős leszek...

Mentha - Búcsú https://www.youtube.com/watch?v=l1u57iz_MT4

Mennék utamra ha engednéd de,
Testem lelkemmel szemben örök ellentét
Egy örök ellenfél mi egy helyen el nem fér
Mégis a kettő egymás nélkül meg nem él...

Fejemben rövid zárlatot kényszerít,
Nem értem mért teszi de biztos csak úgy élvezi,
Méregfogait belém képezi
és meg sem kérdezi pedig a fájdalmat ő is úgyan úgy észleli,
Ő is testvérem de több mint vér szerint
Ön magátol használja az érzékszerveim,
Helyettem lép és helyettem lát,
Helyettem beszél helyembe lép és át is vág,
Rád is vár, úgyhogy számits rá,
Merthogy elcsábít és már is csapdát állít rád,
Ő irányitja majd az aurád,
És nem tudod miért érzed úgy, mintha aludnál,
Pedig csak magadnak hazudtál
De mikor ráébredsz már késő,
Utat mutat a folyosón egy halvány fénycső,
Hogy arra van a mélységbe vezető lépcső...

ref.:

hagyjatok aludni csak kopogok a mennyország kapuin, a leckét megfogom tanulni...4x

Mindketten örülnénk, ha szétesnénk
Mégis úgy értjük egymást, mint két testvér
Félszavakból, de milyen az ha félsz magadtól?
Tetteid alapját hangok súgják meg.
Sokáig nem hittem Istenben,
De minden tévhitem beismertem
Több tonna súly nehezedik rám,
Úgy érzem, hogy a tollam több sort nem ír már...
Amíg a szívem pumpál addig nem túlzás,
Mégis olyan érzés, mintha a fogamat húznák,
Egyre távolabb a part, hiába mondtam ekkor, hogy ez mindörökké tart,
Erre vettem anno mérget, hogy ez soha nem érhet véget,
Mert ez egy végtelen történet...
Élettelen,mi én lettem nem véletlen,
Ismerd meg az énemet még ebben az életben,
Aztán elalszom szép csendben,
A fák alatt az erdőben fekszem le szélcsendben...
Hagyjatok aludni csak kopogok a mennyország kapuin, a leckét megfogom tanulni...

Azthiszem már nem sok választ el a teljes őrülettől, ezért megnézem az Armageddon-t hát ha úgy már elég erős leszek.....

Telefon csörgés, kipattan a szemem. Nem lehet, még nem... reménykedem, hogy csak csörög, de amikor egy kicsit kitisztul a tudatom, felfogom, hogy ez már az ébresztő, basszus mintha most aludtam volna el.... Félháromig tanultam, 6óra múlt.. Indul a vizsgajelentkezés, már látom magamat jó előre, ahogy belassulnak a szerverek (már ha több van belőle, de ebben kételkedek) és szét vett az ideg, hogy minek keltem fel ilyenkor ha úgysem tudom felvenni a vizsgákat, max 10 percenként egyet. Leülök a gép elé rutinosan megnyitom a firefoxot meg explorert is. Többet, sokat. Próbálok belépni a neptunba több szálon is, nem történik semmi, eltudnék aludni olyan fáradt vagyok, de várakozok.... nagyjából 25 perc tiszta szopás után végre eljutok odáig, hogy feltudom venni a vizsgáimat. Az összeset! Ilyen sem volt még, szerencsés mivoltomat el is hallgatom azok elöl akik kérdezik, hogy sikerült e bejelentkeznem egyáltalán, gyorsan bezárok mindent, húzok aludni.... hmmm még 43 percet...  ilyenkor érzem át mi is az-az egyetemem... pihennem kell. Nem gondolok semmire, gyorsan el is alszom. Újra felzaklat az ébresztő pedig most még álmodtam is... embertelen... Álmosan a jegyzeteim felé nyúlok, olvasgatom, nem tudom mi az amit tudok és mi az amit nem, most egészen máshogy tanultam mint szoktam, ez jutott, nem baj, küzdök. Eszembe jutt, hogy be kell mennem az indexemért meg egy szemináriumra mert ma írják alá az indexet. Fasza két órával kevesebbet tudok tanulni... Mondjuk nem mintha nem lenne már telejsen mindegy. Tanulok még egy utolsó reményvesztett próbálgatás a zh előtt pár órával... nem tudom, hogy jutottam idáig, nem vagyok egy top tanuló, de ez amit mostanában művelek borzasztó, nem is ismerek magamra, pedig valamit ideje lenne kezdeni ez így nagyon nem lesz jó... Egy gyors fürdés, relax... Indulok a suliba. Az úton semmi extra nem történik, kibaszottul monoton minden már zavaró, beérek, elindulok az indexemért a tanulmányira, aztán belülök az szemináriumra, hát nem ma lesz az aláírás, remek... érdemes volt bejönni, előveszem a jegyzeteket tanulok, fél füllel figyelem az óra anyagát. Megosztom a tudatom mert édekel amit tanár mond, magam elé mormolom a válaszokat a kérdéseire, szerintem evidens, a többiekből nagyjából félperc rávezetéssel tudja kihúzni. Szerintem nem velem van baj :D. Mivel közben tanultam nem mertem bevállalni, hogy valami óriási hülyeséget válaszolok ezért maradtam annál, hogy magam elé mormolom, egy idő után megelégelem a tanulást. Most már úgy sem fogom megjegyezni, elpakolom a jegyzeteket. Óra után egy kávé, beszélgetés, mindenki kimondja a saját nyomorát vagy a másikén élvezkedik... És jön a ZH... Csináljuk, legyen már vége gondolom magamba... Megkapjuk a lapot... Előszőr egészen megbarátkozom a kérdések témakörével, a kérdésekkel már kevésbé. 30perc küzdelem után, elfogadom, hogy ez egy BUKÁS.... fasza... majd lesz valahogy, jó fajta következmények jönnek majd, de vége, most legalább egy darabig nem kell tanulnom... de közelít a vizsgaidőszak. Leszarom! Kilépek az ajtón, szakad az eső, kaján mosoly az arcomon, meggyújtom a cigimet, élvezem ahogy a hideg cseppek folynak le az arcomon, megállok a kocsi mellett, a szivem egyre gyorsabban dobog. Már vigyorgok, eldobom a cigit... beülök, mintha megéreztem volna, még amikor megálltam, SYSTEM OF A DOWN - Toxicity. Imádok esőbe vezetni, mintha eggyé válnék a kocsival ilyen időben mindig. Indítok, szépen lassan indulok, nem rohanok, majd érzem a késztetést nehezedik a lábam. Ohhh igenn.. Nem gondolok semmire, most tényleg elszakadok minden szartól. Semmi extra durvulás még, szépen lassan szökik fel az adrenalin. és üvölt a toxicity, egyre szélesebb a mosoly az arcomon, majd elszakad a cérna, kiérek az M3-s beveztő szakaszára, System of a down choup suey. Iszonyat gyorsan ver a szivem, adrenalin meg mintha sose akarna elfogyni, visszaváltok, padló. Sok féreg bevagytok szarva egy kis esőtől??? Elindul a cikkázás, igazából nem is annyira gyorsan, csak a többiekhez képest, közeledve az M0-s felé, egyre lassul a sor. NEM még nem lehet vége, iszonyatosan élvezem, nagyon régen csináltam ilyet rég nem engedtem meg magamnak, nem tehettem. Ti akartátok, jól érzem magam, penge élen táncolva, háááhh... énekelem a szám szövegét... helyenként inkább már üvöltöm, "... I cry when angel deserve to dieeeeeeeeeeeeeee..." megszünt minden önkontroll, az ezt követő helyzetet nem tudom, hogy kerültem ki de már szinte éreztem, ahogy az ütközés közben reccsenek a bordáim, ahogy az arcomat a légzsákba temetem. De nem, és ez még nagyobb adrenalint szabadít fel, saját csontjaimon taposok, nevetve boldogan "..Why have you forsaken me, In your eyes forsaken me, In your thoughts forsaken me, In your heart forsaken, me oh...." Ahogy véget ér a szám, leállok, elég volt! Az egyik autón megpillantottam a "baby on board" feliratott, ez kiszívta belőlem az összes adrenalint, jó volt, jól esett, én voltam az ura mindennek ami történt, kurva jól esett, még ha nem is tartott sokáig... ha már játszunk játszunk keményen :P. Nah mindegy haza érek pihenek aztán csinálok majd valamit, elég hosszú nap volt ez, és még nincs vége......

Ha meg kellene határoznom ez a blog végülis micsoda, nem tudnám meghatározni, nem egy napló, de valahol napjaimat mutatja be, oldalai egy digitális naplónak, lapok. Már nem tudom ébren vagyok csak álmodok, túl sok mindent történt most, hogy ezt megtudjam válaszolni, mindenesetre vissza tértem a világba lelkileg, események tengerébe megáztatom a lábam. Ma sok mindent történt még ha számszerűleg nem is, de talán a mai nap egy újabb lépés volt, majd meglátjuk, ma semmibben nem volt hiba, ma minden történt ahogy történie kellett. Most még készülök a holnapi ZH-ra, végre tudok és ezért nagyon sokkal tartozom valakinek, remélem nem csak ezért történt minden. Talán nem változott semmi, de valahogy mégis jobb, megnyugvás. Közelebb a cél, úgy érzem. Tartottam egy kis szünetet a tanulásba találkoztam egy haverommal majd egy bambi elfogyasztása közben, hallgattam, hogy pultnál lévő emberek mennyire egyszerűek. Gondolkoztam azon is, hogy ez sem olyan rossz, legalább nem görcsöl sok mindenen, nincsenek ilyen gondjai, mint kormány, ÁSZ, ombudsman... hm a holnapi zh.... mindenesetre néha tudom őket irigyelni még ha az emberiség szemetéről is beszélünk. Mivel percek csak úgy száguldoztak jobbnak láttam haza jönni, de még nem kapcsoltam ki eléggé, még a mai bejegyzést is meg kell írni, utána majd még tanulok, egész éjjel tanulnék ha nem holnap reggel 7kor nyitnák meg a vizsgajelentkezést... most nem dolgoznak velem az események... Talán nem is kell, jövő szombaton úgy is névnapom van, az jó lesz, azt már várom. Lezárul ez az egész végre... Reményekkel tele tüzdelve, de valamiért biztos vagyok magamba, lesz valahogy így is úgy is... Talán nem is várok oly nagy ajándékra... csak egy szóra

Valami újra eltört, nem tudom, hogy össze tud forrni mégegyszer, nem tudom, válasz sem érdekel már... hagyom, hogy az őrület megkörnyékezzen, magamba fogadom. Engedem, hogy átjárja minden porcikám, nyitom a szemem úszik az egész a saját valádékában. Nevetek, már nem érdekel, már csak a csúszos váladék alján keresem a szilnákokat, kétségbe esve még össze tudom rakni, akarom, még maradok. Nem bírom! Kibaszottul fáj, levegőt sem kapok már nem látok a váladék az arcomon elterül, éget, nem érdekel még keresem, nem adom fel, össze tudom rakni. Az őrület magához ölel, engedek, jól esik. Józan gondolataimat felemészti a keresés, a vágy, túl mostoha, de meg kell tennem, megtalálom az első szilánkot, elvágja az ujjam, kiemelem, megérzem a vérszagát, az erőt és az őrület már én vagyok, kétségbe esve keresem a többi szilánkot. Megakarom találni az összeset, MINDET. Össze akarom rakni, nem gondolok már semmire, egy cél lebeg előttem. A szilánkok, megtalálom a másik darabot, ez nagyobb mint az elöző, az erőm elhagy, nem enged, nem. Nem bírom a kínt, térdenállva könnncseppet ejtek, hátra hajtott fejjel engedem, hogy átjárja egész testem, érzem az összes erem ahogy égetve végig járja a kín, ajkam szavakat formálna, üvöltene, de nem megy inkább a számba veszem, átharapom, érzem ahogy a forró vér folyik az arcomon, eltört. A második szilánkért nyúlok, túlzottan éget a kín, szorítom a csuklomhoz, nem fáj, majd másik kezembe veszem, hagyom, hogy megtörténjen, felteszem a kezeimet, hagyom, folyik le szép lassan, már nem fáj, érzem egyre gyengébb vagyok elhagy az őrület, átadom magam az édes feledésnek...

"A mesék arra valók, hogy megállítsuk az időt, összetörjük a tükröket"

Millió darabra hullott szét, kívül fázom, legbelül éget, állok indulni kéne, cigi számban, várok, mosódik a kép hova is kellene mennem, nem látom a választ nem látom merre visz az egész, várokazás, tik tak tik tak. Összetorom az órát, tik tak tik tak, várakozás újra, egy újabb cigi. Kilépek az ajtón, eddig is ott voltam. Hol vagyok? tik tak tik tak.... robbanás, elpattan a gitár húrja, hegedű szól... angyali ének, pokoli kín. Várakozás, séta, futás, rohanás. NYUGALOM.... gyerek sírás, nevetés, CÉL, győzelem, utolsónak lenni. Sátán, Isten, felhők, föld alatt hat láb mélyen, emelkedés. VÁRAKOZÁS. Reccsenés, ordítás, tompa zaj valami halkan, koppan, roppan, gurul. Könnycsepp. Várakozás tik tak tik tak. Boldogság, zavartság, álomba zuhanás, száguldás, űr, világ, trubadúr.... tik tak tik tak. Várakozás. Tükör. NINCS! Arc, mosoly, fogadás, játék. KOCKA. Hatos, várakozás. tik tak tik tak tik tak..... tik....... megállt az idő is...... Baszd meg a meséidet!

Most hirtelen minden túl sok lett, túl sok gond, nehéz dolog amivel nekem is és a körülöttem élőknek is meg kell küzdenie majd lesz valahogy nyugtatom magam. Nem próbálom kikerülni szembe nézek majd ezzel is ahol ott kell lennem ott leszek, segítek, csinálom, ennyivel tartozom magamnak, meg mindenki másnak is. Felhúzok egy falat amin keresztül senki sem lát, most kell egy. Hogy mi leszek? Mit fogok csinálni? Elképzelek egy tengert egy naplementét, meleget, egy nagyon kellemes szellőt ami éppen csak simogat lágyan, elképzelek két kisgyereket ahogy játszanak a parton. A kisfiú kavicsokat gyűjtött egésznap, szépen elrendezve ahol a víz már nem érheti, ameddig egy aprócska hullám sem ér el. A kislány homokvárat épít, szülők már pakolnak indulnak lassan, de ez őket nem érdekli, a kisfiú gyűjti tovább kavicsokat a kislány pedig épít még egy tornyot, szorgoskodnak, egymást talán észre sem veszik. A kisfiú megáll az egésznapos munkája felett, válogatt keres valamit de nem találja még. A kislány szülei szólítják a kislányt, jól nevelt ezért egyből pattan rohan édesanyja karjaiba. Kívül álló vagyok, de jól esik látni mindezt. A kisfiú izgatott lesz egyre gyorsabban keresi azt amit nem talál, majd hirtelen a lemenő napfényében megcsillan. Megtalálta. Gyorsan elkezd rohanni az egyik irányba a szülei utána szólnak, lépteit még szaporábbra veszi. A kislány szülei megállnak nem értik mi történik, a kisfiú szó nélkül oda adja kislánynak a legszebb kavicsot, a kislány nem akarja elvenni. Az Anyuka mosolyog. - Vedd el, neked hozta. A kislány utána nyúl szépen elveszi. - Mit mondunk ilyenkor? kérdezi az anyuka. - Köszönöm szépen. Válaszol a kislány. A kisfiú nem szól továbbra se, csak megfordul, boldog, megtalálta azt amit egésznap keresett, szépen vissza fut a szüleihez. Akik szerettel átölelik és elindulnak ők is haza. Én ott állok továbbra is, hagyom feltöltsön ez az egész, mosoly terül el az arcomon, jól érzem magam. A fal már nem bírja sokáig, leszakad a sok gond súlya alatt, visszatérek a valóságba, de nem felejtem el amit láttam, még mindig mosolygok, megtölt a csend, veszek egy nagy levegőt. Lassan becsukom a szemem, még egy lélegzet. Most jó..... Várok még egy picit majd kinyitom a szemem, újra itt vagyok a szobába. Szembesülök mindennel amit egy pár percre magam mögött hagytam. Nehéz és fáj is de az élet szép.... A kisfiú helyébe képzelem magam, a boldogság amit ő érez már-már megrémiszt, majd s kislányra gondolok, aki két keze között szorongatja a kavicsot, a kisfiú legnagyobb kincsét.... Ezt a pillanatot soha nem felejti el.....

Igen érzem, új fealdatot kaptam az élettől. Érzem, hogy megtudom csinálni, nem tudom megmagyarázni miért de úgy gondolom valamiért így van jól, így kell lennie, nem értem eddig miért nem láttam. Mostmár látom, új erőt kaptam ahhoz, hogy felálljak, hogy végig csináljam. Jó oldalát nézem, most legalább úgy fogok élni, hogy semmi sem számít, penge élen táncolva. Meddig lesz ez így? Nem tudom és már választ sem akarom megkapni, lehet megrontaná az egész érzést. Csak a csend hegedül, rég voltam ennyire nyugodt, régóta nem kerített hatalmába ez az érzés, érzem, hogy minden helyre fog jönni, addig meg teszem amit tennem kell. Nem leszek egyedül az érzés mindig elkísér majd ez vértez fel az útra ami most vár rám. Az első lépést már meg is tettem, nem tudom pontosan mikor, de nem nézek vissza csak a cél lebeg előttem mint régen, úgy fogok megküzdeni mint régen, megállok majd újra világ a tetején, mert így kell lennie.........

" Nyugalom és csend honol a szívemben
Amikor rajtam pihenteted, gyönyörű szemed
Mikor a forró ajkad, csókra nyílik meg
Utat keres testemen, simogató tenyered
Feléleszted mindig szunnyadó lelkemet
Szerelmed tisztasága, felül múl minden képzelet
A világot, csak veled látom egésznek
Érezd, tudd, én is ily tisztán szeretlek! ""

"Az ámokfutó szavunk a német Amokläufer tükörfordítása, dührohamában vagy tébolyultságában vaktában gyilkoló személyt jelent."

Álmodtam, bár a kéjes álom elmaradt. Saját izzadságomban fentregve nyöszörögve mint egy kisgyerek de álomdtam és mint egy film játszódott le előttem többször is, míg fel nem riadtam. Végtelen üres a szoba, nem értem az álmomat, csend van, oly hideg minden, hogy mozdulni sem merek. Érzem ezt az űrt kitölteni nem lehet. Még mindig álmodok? Nem! Érzem, hogy ébren vagyok, mostmár tisztul a látásom is, az álmomra gondolok, mi volt ez az egész? Nyugtatom magam, csak álom volt, csak egy álom az egész, semmi több. A férfi gondosan elbúcsúzik mindenkitől, csak úgy a maga módján, semmi érzelem, ne is sejtsék mire készül. Miután végzett a telefonjában meg keresi azt a számot, reméli, hogy nem fog csörögni, de kicsörög, egy női hang beleszól a telefonba. -Halló? A férfi tétova nem tudja mit tegyen meg kell szólalnia, de már oly messze van, igazából csak mégegyszer hallani akarta ezt a hangot, megnyugszik, valami meg magyarázhatatlan keríti hatalmába. Nem mehet el így! El kell búcsúznia, nem tud így elmenni. A férfi kétségbe esik majd még kérleli a nőt. Találkozniuk kell! Nő először ellenkezik, majd átérzi, hogy a helyzet komoly. Beleegyezik. A férfi igazából nem így tervezte egészen máshogy akarta, beletőrődik, mostmár így lesz, fél óra, nem lesz több, úgy sem siet már sehova. Végtelenül nyugodt, a fordulat számláló meg csak pörög, 90-100-110. Piros lámpa. 120. Egy majdnem bekövetkezett baleset következtében lelassít, a tudat nem dolgozik, csak valami egészen mélyen valami más. Még oda kell érnie, érkezés után nem akar kiszállni a kocsiból nem érti mit keres itt, de végül legyőzik a démonjai, megnyomja az ismert csengőt és már nyílik is a kapu. Még egy utolsó pillantás, és elmegy gondolatok közepette meglátja a nőt, elgyengül, mennie kellene, ha megszakadna akkor sem tudna, valami ide köti. A nő még nem sejti mire készül, férfi nem bírja ki, hogy nem mondja el mire készül, veszekednek a nővel. A férfit elragadják az érzelmei, sírni kezd, már-már szinte össze esik a fájdolomtól, de ekkor megfordul. -Sajnálom. Oda veti a nőnek, nő talán nem veszi komolyan, vagy nem is akarja, talán nem, lehet, hogy nőt már nem is érdekli ez az egész. A férfi beüll az autóba, indít, 1-s padlógáz csikorognak a gumik. Már beletőrődött az egészbe nem is gondol semmire, csak megy céltalanul. Csörög a telefon nem akarja felvenni, tudja kihívja, a nő közben rádöbbent, hogy mire készül. - Kérlek ne tedd. A férfi elgondolkozik, de már nincs miért maradnia, túl kevés ez a világ, hogy maradjon. 110. - Mond ki! - Kérlek ne tedd meg!. 130. Nem, Nem tudok maradni ellenkezik a férfi, hisztérikus állapotba kerül, kavarog minden a fejében, mi lesz hogy lesz ez után. A nő sikolya megszakítja a gondolat menetet. - KÉRLEK NE CSINÁLD!!!!! - MEGTESZEM, MEGTUDOM TENNI, MOND KI!!!!!!! A nő nem válaszol. 180. -Ne tedd kérlek, iszonyatos elkeseredés telíti meg a nő hangját. - DE, ELRÁNTOM AZT A KURVA KORMÁNYT. Üvölti a férfi a telefonba. 200. Végül a nő megtörik, és kimondja amit a férfi akar. A férfi lelassít, talán ez mentette meg az életét. Úr isten mit tettem... gondolja a férfi, kiszáll az autóból, térde esik és csak sír. Majd bűntudat járja át, egész testében az ujjai hegyéig. Felriadok! Megkapta amit akart? Ez az első tiszta gondolatom ébredésem után. Döntés képtelen vagyok, mindenesetre az élete megmaradt, talán helyre hozhatja a hibáit... kapott még egy esélyt... Én csak remélem, hogy az álom befejezése az, hogy a férfi mindent meg tesz hibáinak kiküszöbölésére talán nem érdemli meg. Szerinted, és lehet hogy szerintem se... Próbálok vissza aludni de még sokáig jár a fejembe a dolog, de végül magával ragadt az álom, reggelre elfejeltem ezt az éjszakát.

A ma reggel! Istenem de utálom az ilyen reggeleket, mint a mai. Gondolom te is ismered az érzést amikor egy egész éjszakát át köhögsz, összetaknyozol egy pár zsebbkendőt, majd elalszol, már kezdenéd élvezni az egészet, de máris szól az ébresztő. Szundi egyszer, szundi kétszer, majd nincs több szundi és amikor magadhoz térsz már el is késtél. Próbálom össze szedni magam, felépíteni a reggelt, időhatékonyan fellépni, hát nem sikerült. Bepattanok a kocsiba már indulnék is már jár a motor, amikor feltünik, hogy nagyon nem látok ki a szélvédőn. Hol a kaparó? Nincs időm megkeresni ezért egy üres cigis dobozzal próbálom eltávolítani a jeget, az idő meg csak telik. Elindulok végre, külön örömöt szolgáltatt az hogy süt a nap, ilyen napokért érdemes élni, egész jó kedvem van az elmúlt napokhoz képest. Túlestem a reggeli pörgésen, kocsiba nem zakatol az agyam. Nem gondolok a zh-ra sem amit 15perc múlva fogok írni és még 20 perc távolságra vagyok, csupán élvezem a napfényt és csorgok befelé, annyira jól érzem magam, hogy nem érdekel ha nem érek be, majd valamit kitalálok. Igazából az sem lenne probléma ha nem írhatnám meg, nem hiszem hogy különb eredményt tudnék produkálni ha megírhatnám, mindegy. Valami csoda folytán sikerült beérnem és ekkor a tanár közli, hogy igazából nem számít az eredmény csupán egy teljesítmény felmérés. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most ennek örüljek vagy sem. Végül amellett maradtam, hogy örülök neki, lehet Isten mégsem haragszik annyira rám, mindenesetre most rendesen kihúzott szarból. Zh után meg egy kis darts után távozom szépen csendben, túl fáradt vagyok most ehhez, mindenki belassult, de most nekem még ez is gyors. A kocsi felé haladva már az alvásra gondolok, előtte van egy kis dolgom, de végre aludni fogok egy rendeset. Haza felé még egy verseny is belefér, végülis már szárazak az utak, semmi túlzott kockáztatás, csak kicsit kikormolom az autót. Haza értem végre, De ahelyett hogy elhúztam volna végre aludni, elkezdett dolgozni az agyam, a hó meg ropog a lábam alatt. SLOPE PÁLYÁT ÉPÍTEK a domboldalban, jött hirtelen az ötlet, el is kezdtem a kivitelezést sőt igazából kész is lett, csak félig meddig használhatatlan meg nehezen viselem a síléceket meg igazából betegebb vagyok annál, hogy ezzel szórakoztassam magam. Azzal nyugtatom csalódott felem, hogy fog idén még hó esni ennél több is és akkor majd lehet a házi készítésű slope pályán baromkodni, amikor megyek majd síelni tudok vagizni az új megtanult trükkökkel :). Most feladom szépen, egy forró fürdő után végre elmegyek aludni. Felébredtem, és most írok, egyedül érzem magam, szokatlan ez az egész hét, de most nem hagyom, hogy érzés magával ragadjon, egész jó napom volt nem akarom elrontani ezzel még úgy is rám fog törni de most nem hagyom! Egyre többen ajánlanak fel programokat estére valahol örülök neki, valahol tudom, hogy csak azért teszik, hogy elvonják a figyelmemet a valódi állapotomról de ma este nem kell, ma este jól érzem magam. Szerintem ez-az állapot még egy pár óráig tartható fent, amíg megint egyedül fekszem le az ágyba, de most nem számít!