Kék madár

 2009.08.14. 21:26

Boldogság kék madara. Úgy vágyok a boldogságra, mint te, vagy ő. Állok a vonalon  és nézem ahogy, szilánkokon táncolok a nap elsősugaraira várva. Csak én vagyok. Körülöttem az emberek masszává összefolyva ölelnek. Egy pillanat és elhiszem szárnyaimat. Oly könnyű minden másodperc elsuhan mellettem egy füves lankán fekve érezve minden fűszál simogatását ahogy kezedet fogom, mégis szétfeszít legbelül vágyakozás, valami hiányzik. Lerombolok minden várat mit külön és együtt építettünk. Vádolj!  Vádolj azzal, hogy ellökök magamtól mindent! Talán igazad van. Talán nem kell semmi, de ha megállok és felépítem a csendem a forgalmas út közepén megértem, hogy minden vár ott van benned és ha eső töri meg a zajt, tudom bennem is. Mégis minden könycsepp éget végig folyva az arcomon sorsok között állva mindnek a közepén. Robbanásig feszülök, ordítanék miközben megfigyelem magam ahogy egy tűz mellett széken űlve csendben hallgatok. Feltölt a pillanat amihez semmi közöm érzi ő is és ő is de egy pillantás mindent elárul. köszönöm, hogy vagy. Megsimogat az első gyenge sugár  emberek vesznek körül látom mindenkinek az arcát, mosolygok jól érzem magam. Vágyom a boldogságot mégis ha megkérded mit kérek, csak egy kék madarat.  :)

A bejegyzés trackback címe:

https://lookatmylife.blog.hu/api/trackback/id/tr391310087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BellsMylife 2009.08.17. 10:43:03

Én is csak egy kék
madarat kérek..

Who'sThisGirl? 2009.08.18. 04:45:53

Köszönöm... És a rengeteg mindent amit értem tettél,és legfőképp azért amilyen vagy! "Nekem a mosolyod mindent megér" Millió puszi
süti beállítások módosítása