Ült ott, látta ahogy a szél belekap a napsugaraiba, a táncra kelt pillanatott, az idő két kezéből alá folyt, a földön megszakadt. A hűséges szív marad, könnyű levegő édes mint rég, sóhajt minden álomért és szalad házak közt madaraknak. Szárnyas emlékek hollóként tépnek, maguknak egy megmaradt részen, égeti a feledés bére, szapora szíverése, minden csepp vére az égnek, folyik tovább a múltban és jelenében. Ködben áztatott másodpercek, elfolynak mint fényes könnyek az arcon, mint lopott csókok az ajkakról......

csak ült ott...