Önző vagyok.... bár biztosan tudnám magamaról, hogy így van, de nem voltam gyenge soha mindig viseltem a terhet amit az élet a nyakamba akasztott, most nem tudom viselni és olyan embertől próbálok segítséget kérni akinek szintén megvannak a maga gondjai, lehet hogy tényleg önző vagyok. Félek! De mitől? Attól, hogy nem tudom végig csinálni attól, hogy már rég összetörtem annyira ahonnan nincs vissza út és csak kétségbe esetten kapaszkodok, de nincs vissza út legbelül tudom. Fel kéne állni, nem értem miért nem tudok, fizikális állapotom is egyre rosszabb (175cm 59kg) e bejegyzés megírására az késztetett, hogy próbáltam "átcipelni" egy nyomtatót az egyik szobából a másikba és kibaszott röhejes de nem ment, kiejtettem a kezemből. Abszolút elhagyott az erőm. Most nagy a csend és már sírni sem tudok ez már annál is jobban fáj. Összedőlt 20 év mint egy kibaszott kártyavár és már önőznek sem tudok tovább lenni, nem kell semmi, tőled sem kérek semmit. Menj csináld!!!!! Többször gondoltam arra, hogy véget vetek ennek és a könnyebb útra gondoltam beismerem, többször is megpróbáltam. Hogy mi tartott vissza??? Tegnap előt a remény talán az előtt is, reménye annak, hogy feltudok állni és megtudom mindazt adni mindenkinek amire vágyik de sajnálom elfogytam kevés vagyok... talán eddig is az voltam, csak nem szembesültem vele. Azzal, hogy milyen kevés is vagyok és voltam. Régen álmodtam felépítettem egy világot de most ősszedölt az egész és még elmenkülni sem tudok előle. Vizsgák miatt nem tudok elmenni sehova, bulizni stb. Kurva jól esne felülni a biciklimre és csak menni és menni de ahhoz meg kurva hideg van. Be vagyok zárva ennek az egésznek a vermébe és még elfutni sem tudok. Önző vagyok. Mert elakarok futni mert nem tudok szembe nézni ezzel az egésszel, nem tudom elfogadni és fáj a miértje is. Kevés voltam és kevés vagyok. Tegnap megpróbáltam nem önzőnek lenni sikerült is, talán az egyik felem akarta, de közben a másik összetört darabokra. Próbáltam és meg is csináltam. Egy kibaszott kést szúrtam a szívembe és mindeközben még mosolyogtam is. Jól esett, hogy nem voltam önző. Jól esett azt a mosolyt látni. Még ha az egyik legfájóbb dolgot is kívántam. Nem voltam önző.. NEM NEM NEM NEM. Mégse tudom jól érezni magam mégsem tudom megcsinálni, már nincs visszaút. Már nem is akarok vissza utat leszarom az egészet, nem érdekel. Soha nem cselekedtem kizárólag önmagamért, de mostmár magamért sem akarok és másért sem és ez az egyetlen útja, hogy ne legyek önző.... nem leszek az! Köszönök mindent!

"Az út végén valami vár, mármint remélem
hogy nem hiába küzdöttem és nem hiába éltem,
hogy minden eggyes könnycseppel több lett a világ,
hisz megtettem mindent hogy ne kövessek el hibát,
de én is ember vagyok szenvedek mint mások,
a sötétségbe mindig egyre mélyebre ások,
és nem lehet tudni hogy meddig tart a lélek,
nem lehet tudni de én örökké remélek,
régen színes volt minden a gondolatok a vágyak
most csak arra van erőm hogy más árnyékába járjak,
a mélység az otthonom és nem add erőt soha,
kitépi a lelkemet és csak fájdalmat tesz oda,
nem látok már fényt csak a testemen a sebeket,
nem érzem már szépet csak a csuklomba a szegeket,
de elindulok felfelé a hegyen,
megpihenek az út végén hol minden vándor meg pihen"