Nem tudom ti, hogy vagytok vele én Istent mindig máskép képzelem el... Sokszor nem értem a lépéseit. Nem is akarom mindig, szóval elfogadom az élet rendjét. Emberek jönnek mennek, mindenki pótolható... ezt egészen addig gondoltam így, míg fel nem merült annak a lehetősége, hogy elveszthetem a legfontosabbat számomra. Tudom nem Istenen múlt, én nem vigyáztam a lángra... én hibáztam. Annyi embernek okoztam már fájdalmat ebben az életben, szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni szeretném ha ő is megbocsátana. Szeretnék innen elmenni mert úgy érzem, hogy minden lépésemmel fájdalmat okozok a körülöttem lévőknek. Annyira jól esne már a csend, ebben a kurva nagy zűrzavarban. Vigyázzatok a lángra, én csak ezt tudom tanácsolni. Nem véletlenül kapjuk és talán nem is becsüljük meg eléggé. Nem vesszük észre, hogy a dolgok mennyit jelentenek az életünkben amíg el nem veszítjük. A legnagyobb hibánk, hogy semmit nem tudunk értékelni, többet, mást, mindig ezt akarjuk... Sokszor észre sem vesszük mekkora fájdalmat okozunk másoknak a mohóságunkal, emberek vagyunk, hibázunk, de kaptunk egy hatalmas kincset Istentől megtudunk bocsátani, ha akarunk...... Mindent rendbe lehet hozni csak akarni kell mindenkinek. Vagy továbbra is hazudhatunk egymásnak... addig amíg elveszítjük a másikat és rádöbbenhetünk, hogy mekkorát hibáztunk. Igen lehet megbocsátani ekkor is, csak lehet hogy már nem akarunk... Nem várhatunk el mindent a másiktól... nem lehet mindent elfogadni... csak felejteni... Tovább menni egy egészen más úton... ÉS SOHA DE SOHA TÖBBET NEM NÉZÜNK VISSZA...  Vigyázzatok a lángra...