Magára hagyott pillanatban soraidat olvasom, egy nyugodt éjjel álmom mégis elhagyott, lelkem megremeg és talán már aggódok is érted, rég láttam arcod s mosolyod hiánya éget. Félek mert a tehetetlenség felemészt, látom, hogy fáj és már én ordítanám. Legyen elég! Ha tehetném kiszakítanálak és elvinnélek oda, ahol minden pillant édes és nem mostoha, Ha tehetném buborékot kreálnék rózsaszín álmokból, nyugtalan testednek pihenő helyet puha párnákból, ha tehetném könnyeket törölnék az arcodról, ölelnélek míg lelked nem lesz nyugodt. Vigyáznám álmaid amíg nem keltenek napsugarak, forró kávé illata mellett nézném első mosolyodat. Melletted lennék amíg csak akarod, kezed fognám s ha tudok maradok.

ha tehetném......