Csak egy péntek hajnal, semmi elvont gondolat,de őszinte valóság. Egy ágyon laptoppal az ölemben, hideg érintésként fogadom nincs aki megölelne. Naponta százszor játszom átfonom a karom máson, de nem érzem, hogy nem tudnám elengedni, talán szívem bárkájára valakit felkéne engedni. Tessék adtam én már esélyt, de a százszor tört álmot százegyszer is megveszem. Lehet hülye vagyok de én már csak nevetek, azon is amin mások már könnyeket ejtenek....