szilánkokra tört álmokon sétálok keresztül, érzem ahogy ropognak a lábam alatt, mint a frissen hullott hó hűti arcomat a józanság. Lehajolok egy szilánkért belém hasít a felismerés: Jártam már itt. Elhalkult csillogás szememnek ajándék, hisz látok még. Végig húzom az érdes falon a kezem felnevet bennem a gyermek ő még hiszi a csodát. Mennyi felszáradt könny? Megszédülök az édes vérszagától egy emlék mámorától... egyszerű őrület, csak ez maradt már. Leszegett fejjel mosollyal az arcomon érzem magába fogadna mégegyszer, mint hűtlen szerető kínálok múltamból egy cseppet, de nem lesz már az. Soha már...