Szünet! Megszűnik! A hang, amit valóságnak hittem elfolyik szemeim előtt, Csak saját szívem dobogását érzem, nem hang, csupán újra meg újra összetör, minden egyes ütemmel egyre kevesebb marad, amibe kapaszkodom. Csak a keserű sör és a cigaretta parazsa egy fájó másnapi beismerés, egyedül vagyok. Előttem jársz. Engedj összetörni! Hadd legyek kevesebb mint tegnap voltam és ha nem marad semmi, akkor mond: én szóltam. Letépett szárnyakkal vérben ázva talán nem érted majd mosolyom, de már két lábon is szabad vagyok. Nincs lánc, nincs kötöttség. Nincs hiány! Felriadok! Csak egy rossz álom, de hidegek a falak, utánad nyúlok, de már sehol sem vagy.