A döntésképtelenséged bénít meg téged és minket.....
Napok óta átélem.... Meg áll az idő... Jelenlegi viszonyokban olyan hajnali 4-5 óra közötti intervallumba fog el az érzés... hm komikus... az álló időről beszélni és intervallumba tenni egy gondolaton belül, végülis csak próbálom kézzel foghatóvá tenni. Jól esik írni... végre egy pár sort és végre akkor ülök le amikor itt az ideje. Aludnom kellene, 8:30-ra megyek vizsgázni. Felmerül bennem a gondolat, talán ma már nem is alszom, majd esetleg vizsga után. Szóval meg áll az idő... hallgatom a szelet és nézek ki az ablakomon, egy órán keresztül mintha nem akarna fel kelni még nap sem, csak épp megszínezi a horizontot, falevelek szinte egyhelyben... talán várnak valamire... alig hallható a madarak csiripelése a ház másik oldaláról... 1 órán keresztül mintha semmi nem változna... minden ugyan olyan monoton és csendes. Alig várom, hogy újra átéljem és újra vége legyen... a végetlenség a változatlanság megrémít és a rémülettel egyenes arányosan nő bennem a tenni akarás vágya a változtatás a változás varázsa, nem vagyok képes megállni, miközben vissza felé tekingetek olyan emlékek törnek fel bennem amiről már nem is tudtam, hogy léteznek... emlékképek... hová tartok? Nem akarom tudni ettől még izgalmasabb, az egész pokolian intenzív...... játék....
