Magára hagyott pillanatban soraidat olvasom, egy nyugodt éjjel álmom mégis elhagyott, lelkem megremeg és talán már aggódok is érted, rég láttam arcod s mosolyod hiánya éget. Félek mert a tehetetlenség felemészt, látom, hogy fáj és már én ordítanám. Legyen elég! Ha tehetném…

Ült ott, látta ahogy a szél belekap a napsugaraiba, a táncra kelt pillanatott, az idő két kezéből alá folyt, a földön megszakadt. A hűséges szív marad, könnyű levegő édes mint rég, sóhajt minden álomért és szalad házak közt madaraknak. Szárnyas emlékek hollóként tépnek,…