Mai Utosó soraid olvasom, megalkuvó mosoly az arcomon, ülök és csendben hallgatok. Tagadom, de belül szétszakít a tenni akarás. Mond hol voltál eddig? Felkavart vágy, de lehet hogy csak egy újabb állomás.... s a vonat megy tovább. Egy állomás és arcomba csap a józanság, apró kis titok mit itt hagyok kis papírlapon. Elmondanám, mindenkinek de sötét cseppek zavarják meg a járda szürkeségét, senki sem hallja, a szikrázó álmot mi tüzet gyújt... és egy cigaretta hamuvá ég... Nem vagyok szomorú, csak játszom, ahogy te is... mégis most megállnék most kiszállnék. Csak, hogy ne kelljen játszanom, kérdeznélek száz meg ezer dologról, de a mai utolsó soraidat olvasom. Nem tudom, hogy írok e még s nem tudom, hogy te írsz e majd...