Ült ott, látta ahogy a szél belekap a napsugaraiba, a táncra kelt pillanatott, az idő két kezéből alá folyt, a földön megszakadt. A hűséges szív marad, könnyű levegő édes mint rég, sóhajt minden álomért és szalad házak közt madaraknak. Szárnyas emlékek hollóként tépnek, maguknak egy megmaradt részen, égeti a feledés bére, szapora szíverése, minden csepp vére az égnek, folyik tovább a múltban és jelenében. Ködben áztatott másodpercek, elfolynak mint fényes könnyek az arcon, mint lopott csókok az ajkakról......

csak ült ott...

Csak annyi jár át, vajon tényleg ennyire el van cseszve ez az egész. Sokakkal ellentétbe nem gondolom, úgy, hogy mindenkinek egy dobása lenne az életben... ez faszság... Csak azt nem tudom, hogy kezeimben tartom a kockát és nem dobom el vagy már rég dobtam újra csak az eredmény nem volt kedvező. Az is eszembe jutott, hogy emelhetném a tétet, remek harmónikus életem lett több szempontból csak egy valamit vesztettem el, a játékomat. Semmi kocka, semmi nagy tét, ízetlen és monoton csend a jutalom. Szeretem, igen amikor átölel csend, de túl színtelen lett már túl egysíkú létezés. Élvezetes élethez önzőnek kell lenni, még mindig idegenen állok ehhez a fogalomhoz, túl sok mindent vesztettem emiatt, nagyon és nem olyan régen is... Sokáig a játékot hibáztattam, de nem azzal volt a baj. Visszatértünk az önzőséghez. Ó igen, hideg, rideg, fájó, de valaki mindig élvezi aztán persze előkerül jobb esetben a lelkifurdalás és ebből legtöbb esetben valami jó történik. Tényleg hazugságok tartják fent a rendszert.... sötét gondolatok ezek főleg így hajnalban. Nem gondolom, hogy igazam van, egy ideje őszinteség párti vagyok.... és igen, jobb lett az életem, persze azóta még nem találtam meg a hatalmas boldogságot meg ilyenek, de mindenesetre jobb... és ezért megéri..... még akkor is ha nincs igazam

Csak ültem ott, áztattam magam a cigaretta füstbe arra gondoltam amire régen nem. Sose múljon el... mikor legutoljára gondoltam erre, pár hónap múlva talán véglegesen véget ért valami, szóval csak szendén bámultam magam elé, az agyam közben minden információt feldolgozva mondta, hogy elég. Körbe néztem... Talán nem azok a srácok akikkel mindent megosztanék, talán nem azok akik mindent megértenek ami én vagyok, de kérdés nélkül fogják a kezem és végigvezetnek egy úton amikor nem én vagyok, valaki több évtizede kísér valaki csak pár éve, valakit kísérek, valakit vezetek, talán az orránál meg de együtt és vele. Feleszmélek, várok valamire egy jelre, vajon tényleg így van. Ez első kérdésem, hogy tényleg véget ért valami véglegesen? A második nem kérdés csak köszönet, köszönöm, hogy vagytok nekem :)

Ismered a fajtát, aki játékot csinál mindenből? Fogadás, tét, nyeremény, veszteség. kulcsszavak... Akinek az élet minden momentuma egy játék? Én ismertem egyet... EGy olyat aki képes volt mindenét elveszteni, mert a játék élvezete töltötte fel. Nem pénzről van szó... ez a fajta ennél sokkal rosszabb. Én végig néztem, mint egy jó filmet, legalább ezerszer. Láttam, hogy teszi fel a saját szívét a fogadóasztalra miközben mosoly terült el az arcán. Láttam, hogy vergődik a földön amikor semmi sem maradt és láttam, hogy játsza el mások bizalmát percek alatt. Végignéztem csendben ahogy zokogott a padlón. Üresen mindennek háttal. Amikor gyűlölete saját maga felé irányult és bármit megtett volna, hogy vége legyen, bármit. Igen, én láttam magamat egyszer régen....

Volt már, hogy vártál egy hangra? Egy jól ismert jelzésre egy olyanra amit még legnagyobb zajban is kihallanál. Ha igen, tudod mit érzek! Biztonytalanság emészt, nem tudom mit csináltam rosszul csak azt, hogy nem ezt akartam. Nem értem miért fáj, hisz messzire sodort már rég és nem is ugyan úgy érzek, csak hagyom, hogy kiteljesedjen, megmutassa igazi arcát!

Száz levetkőzött szerep, egysem én vagyok egy sem lehetek sokáig, csak míg elveszem, benne leszek egy. Csak szavakat miközben angyalokat álmodok, az idő nem létezik mostmár csak a fájdalom, az írott vörösboroshangjegyek az ágyamon. Talán céltalan és talán csak a mosolyod a fal. Egy év hazugság de te mit akarsz? Húsok között csak egyszerű diadal ez jutott és ez is maradt. Ezt kéne szeretnem? Kérdezem és ott állsz felettem. Maradj! Csak fogd meg a kezemet, miközben könnyek közé temetem, ami megmarad, arctalan napok szürke városi dallamok, egy kis szín és én megfagyok pedig minden alkalom. Akarom!

Az idő múlik felettem pedig én maradok, egy padba múló üzenetet hagyok egy álló hajnalon, de miért hazudnék magamnak többé, minden hús csak egyszerű kielégítés minden mámorban töltött pillanat csak a felejtésnek bérének adott újabb pont. A kurva életbe, tépjetek szét minden cafatot tapossatok szivem gyújtsátok fel, égjen, semmi ne maradjon.

Egyedül vagyok,az érzéseim falnak fel, mosolyom a tanúja annak, hogy nem bánom. Minden pillanat az enyém míg az összes gondolatom téged keres. Én játszom te csak nevess és nekem mindent megért. Kereslek ha majd egy gyerek felnőtt korba ér, ha majd a játék csupa vér és angyaloknak nincsen szárnya, ha majd, minden véget ér! Bizonyítok egyre többet ha kell és ha nem akarsz látni majd elhitetem, hogy nem létezem. Fogod a két a kezem? Mert én repülök és elhiszem, hogy több voltál és több is leszel mint egyszerű érzelem..... mint én voltam neked....

Magamon érzem Laura mosolyát, nincs rossz előérzetem, mintha sűrű tejföl köd közepén dideregnék. Mi rossz történhet, hisz nem látok semmit, várakozok, hogy történjen valami. Gondolataim játszanak velem, egy melegszobát képzelek. Egy helyes párt ahogy még csak egy éppen férfi játszik szeretője hajtincseivel. Valóságos pillanat. Hogyan is felejthetném.... azt az érintést.....

Mit is mondhatnék... Ajándékok és karácsonyi vacsorák közepette csak egy percre álljunk meg. Mi történik ha körül nézünk? Talán te is megpillantod a lángot, talán te időbe észre veszed. Sikerült? Őrizd meg kérlek! Boldogat mindenkinek!

Nem több, nem is kevesebb, csak egy apró kicsi cseppecske, arcokon kapaszkodó nedvességbe zárt emlék.

Tudom, hogy nem hazudsz, amikor a fájó szavakat mondod nekem, megnyugtat mégis valahol sebeket tép fel... Gyűlölöm az egészet, mert nem értem miért van így... Most én futnék egy cigivel számban, hogy az legyek aki voltam egy csepp a mámorban, része az egésznek a valódi csendnek. Marionettnek, érzem újra magam a szálak mások kezébe vannak. Egyedül vagyok pedig közel vagy, közelebb mint valaha is hittem volna. Köszönöm. Kérlek csak te ne félj... Bízz meg bennem. Egy öngyujtó nálam és világ a kezemben de nem gyújtom fel, nem tudnálak bántani. Minden mást lángra lobbantanék sikoltozó vágyak közé fekve riadok fel álmaimból. Időutazás... az illat a fények minden ugyanaz... kereslek. Remélem a könnyeim majd eltemetnek és reggel nem kell majd felkelnem. Elfáradtam... túl sok támasz voltam most nekem kell valaki.... valaki............

Múzsa rabja lettem, csak azt nem tudom még mindig kérdő vagy felkiáltójel....

Gondoltál arra, hogy az a hang nem a lelkiismereted, hogy az őrült szól hozzád?

20perce utáltam mindent, mindent ami körbe vett, mindent ami én vagyok. Mindenegyes leírt szót. Utáltam a délutánom is, mindent csak ezt nem akartam. Mint hű szerető végig kisért egésznap, megérintett de nem... Csak fájt. Féltem, hogy elszakadt a szál. 1200 másodperce...

Ami én vagyok, voltam csak. Ott voltam fent minden ismerősöm onnan idéz, abból a korszakból, talán én voltam talán futottam talán jól éreztem magam.

Egyszerű bolond, még őrült sem....

Valahol a szivárvány alatt. OTT! Ott volt az utolsó őszinte...

1 éve már... emlék sem maradtál csak jelen lettél...

Mennyire intenzív? Délután értettem meg... Ne haragudj.

Voltam fent... a gravitáció hűtlen szerető.

Fázok! Nem, nem érheted. Más irányba nézel. Dideregsz pedig a tűz mellett ülsz. Hogy én? Nem. Talán már sokkal inkább igen. Lehet. Lehet, hogy csak így könyebb, mert elhiszem! Talán a tévedések színjátékának húzok fel egy falat és mögötte előadom majd színdarabomat. Játszom, és a közönség majd megvet vagy éppen közönnyel figyel. Talán nem is értik majd a szavakat. Szemedbe nézek, magamat látom. Valami belül feszít mintha tennem kéne valamit, de csak figyelek és már levegőt sem veszek. Feszül... elfolyik... mintha megállt volna az idő, mintha ártatlan lennél én meg angyala halálnak... feketében. Nem érinthetlek meg. Nem lehet! Te mást tennél? FUSS! Csak megfigyellek, ahogy a város fényein át táncolsz az emberek közti szűk réseken. Nem vagy itt, nem kérdezel. Nem voltál talán nem is létezel. Ki vagy? Kérlek ne akard! Kérlek félj egy kicsit, ne bízz! Ne bízz megbennem! Tudom fájni fog, minden könnycsepped boldogságomnak lesz záloga. Ha sírsz majd nevetek. Játszom! A józant az őrültet, boldogat a reményvesztettet... Ez lennék csak. Fuss...... csak játszom tovább... egy elszállt kottát a vörösboros hangjegyeket... két perc szünet és az leszek mint előtte... Egy kávézó ablakában figyelem veled a lehulló hópelyheket, kezedet fogom, mosolygok rád. Kérlek fuss! Ne várj!

Van egy elmélet amely szerint nem lehet elég mélyre süllyedni. Igazolva! Szerintem mindenki életében előfordul, hogy bekerül egy kisebb porszem a fogaskerekek közé. Olyankor mi van? Hát kedves barátom, kurva nagy káosz :D. Ilyenkor követünk el mindenféle szánalomra méltó dolgokat vagy legalábbis próbálkozunk ezzel. Szinte magam előtt látlak, ahogy rázod a fejed és tested minden porcikája tagad. Helyes kis próbálkozás de engem nem baszol át :). Magas a ló amiről beszélek de a béka segge alatt vagyok, ez legalább mindig is jól ment. Zöld teát szürcsölgetve merengek azon milyen szánalmasan sivár volt az elmúlt 3hónapom. Valami ott nyár végén... ott volt valami. Azóta elcseszett egysíkú életet élek... persze voltak jó dolgok is, mindig vannak, aki ezt nem veszi észre az igazi vesztes. Nem mintha mostanában én győztesnek érezném magam, 9-10 óra alvás délután 3kor felkelve nem igazán érzem, hogy én vagyok az aki elsőként szakítja majd át a szalagot... főleg mert a verseny reggel 9kor indult... pár órácska előny... ennyi csak. Letörve nem vagyok, nem akarok csokis fagyit zabálni de sört vedelni sem. Egyszerűen létezem. Hát nem borzasztó? Tényleg nem vagyok letörve, de nem érzem jól magam... Hol a hiba? Elfelejtettem, hogy kell... De tudod mi a legszebb az egészben? A porszem barátom az-az egy kibaszott porszem, megállt a rendszer.... Hát ég vele :) ez nem fog hiányozni... édes drága porszem.... Viszlát unalmas elbaszott 3hónapom......

Hideg verejtékemben ébredek, a legszebb szimfóniával az emlékeimben... Lélegzet vételeid vissza csengenek a fülembe. Nem nyitom ki a szemem. Elakarom hinni, hogy ha  megelem a kezem majd rajtad pihenhet meg. Zaklatot álmom valósága még kísért... hideg éjben vakon mégis mosollyal fogadom a józan valóságot...  csak fekszem és hagyom, hogy újra elérjen és rám telepedjen az éjszaka csendje.

Korán van, még  eltudom olvasni, lámpafény sem kell. Sorokat magam mögött hagyva egyre  inkább átjár a  tudat,  nincs kedvem megformálni a  szavakat, hangokat képezni, csak olvasni akarok. Ma sütött a nap jól esett, de  különösebben nem csalt mosolyt az arcomra. Pihennem kell, a telefon csörgésétől egyenesen rettegek, lassan vége az ősznek de most először érzem, átjár. Kicsit elmúlok én is... színes levelekre lassan rátelepedik az éj és minden szürke ruhát vesz fel, így érzek én is... Rám telepedik az éj... csak most jól esik, kicsit megpihenni mindentől mentesen... mindjárt vége ez is csak egy éjjel, reggel minden megváltozik, pedig csak egy lesz az eddigiekből...

Érzelmi karambol, ütközés utáni madárcsicsergés és harangszó. Egy pillanat amit az élet adott, hogy átgondoljam. Vajon jól csinálom? Vajon két kézzel fogom és két lábon állok és  ha nem, vissza utat még találok? Egy kérdés fogan  bennem, ki vagyok és miért? Ha célom  volt és vajon lesz e még? Megállok. Játék, rohanás, csend. Csak szavak  de nekem sokat jelentenek, egy életem részei, de mostmár az sem baj  ha szétesik. Darabjaira hulljon és ami marad azt majd én felgyújtom. Csak a  pillanat maradjon....  emléke az utolsó érintésnek....

Szünet! Megszűnik! A hang, amit valóságnak hittem elfolyik szemeim előtt, Csak saját szívem dobogását érzem, nem hang, csupán újra meg újra összetör, minden egyes ütemmel egyre kevesebb marad, amibe kapaszkodom. Csak a keserű sör és a cigaretta parazsa egy fájó másnapi beismerés, egyedül vagyok. Előttem jársz. Engedj összetörni! Hadd legyek kevesebb mint tegnap voltam és ha nem marad semmi, akkor mond: én szóltam. Letépett szárnyakkal vérben ázva talán nem érted majd mosolyom, de már két lábon is szabad vagyok. Nincs lánc, nincs kötöttség. Nincs hiány! Felriadok! Csak egy rossz álom, de hidegek a falak, utánad nyúlok, de már sehol sem vagy.

Fuss! Menekülj! Ne állj meg! Messze van még. Megtépett valóság s mostmár csak ködös múlt a perc, elmúlik felettem, maradj még. Nézd! Ahogy önmagam hóhéraként vágyaimat magamhoz láncolom, fáradok. Engedd, kezem majd vezettem és könnyem lesz a tinta, talán  majd így lesz tiszta, az érzés felőröl és csendem nem keresem a világom a börtönöm. Kapaszkodok a rácsokban elengedni nem merem. Ha majd zuhanok a leérkezés már nem érdekel........

Boldogság kék madara. Úgy vágyok a boldogságra, mint te, vagy ő. Állok a vonalon  és nézem ahogy, szilánkokon táncolok a nap elsősugaraira várva. Csak én vagyok. Körülöttem az emberek masszává összefolyva ölelnek. Egy pillanat és elhiszem szárnyaimat. Oly könnyű minden másodperc elsuhan mellettem egy füves lankán fekve érezve minden fűszál simogatását ahogy kezedet fogom, mégis szétfeszít legbelül vágyakozás, valami hiányzik. Lerombolok minden várat mit külön és együtt építettünk. Vádolj!  Vádolj azzal, hogy ellökök magamtól mindent! Talán igazad van. Talán nem kell semmi, de ha megállok és felépítem a csendem a forgalmas út közepén megértem, hogy minden vár ott van benned és ha eső töri meg a zajt, tudom bennem is. Mégis minden könycsepp éget végig folyva az arcomon sorsok között állva mindnek a közepén. Robbanásig feszülök, ordítanék miközben megfigyelem magam ahogy egy tűz mellett széken űlve csendben hallgatok. Feltölt a pillanat amihez semmi közöm érzi ő is és ő is de egy pillantás mindent elárul. köszönöm, hogy vagy. Megsimogat az első gyenge sugár  emberek vesznek körül látom mindenkinek az arcát, mosolygok jól érzem magam. Vágyom a boldogságot mégis ha megkérded mit kérek, csak egy kék madarat.  :)

Állott meleg levegő tartja fogságában a szobát. Illatok. A cigaretta füstjének amorf alakzatai a holdfényében táncolva tűnnek el egyszer csak a semmiben. Az elmúlás az időmúlás és pillanat megszűnésétől félve Mars különös alcoholtól mámoros izgalmi állapotba kerül. A zene lüktet benne minden apró érzést felerősít partnere iránt. Állatias ösztönök vezetik a kezét, lassan beletúrva Vénusz hajába, gyengéd de mégis határozott mozdulattal az ajkai felé haladva végig simítja az arcát majd az izgalomtól megfeszűlt nyakon keresztül bejárja az egész testet. Újra és újra. Másodpercek játékai ezek ezt Mars is tudja és azt is, hogy a nap első sugarai elmosnak majd mindent, talán az emlékét is az estének. De most! Két keze közt érezheti azt a nőt akire szíve mélyén vágyik. Másodpercek, percek. Rohan az idő. A két arc egyre közelebb kerül egymáshoz... másodpercek, mégis mintha az örökké valóság bélyegezte volna meg. Vénusz szemének csillogását a vágy a bosszúvágy és az édes vörösbor nehéz cseppjei kölcsönzik. Az a tekintet. Mars szemét becsukva hajol csókra, érzi, hogy azok a szemek hidra módjára dermesztenék kővé minden végtagját és egyben égetné legbelül. Összeforr a két ajak a két lélek találkozása felperzsel mindent gondolatot és utat enged a színtiszta beteljesülés és vágy ellentmondást nem tűrő élvezetének. A francia csók pajkos bohósága egybeforr a legmélyebb szerelemmel a majdhogynem ruha nélküli testek összesimulnak és az-az illat nem engedi szabadulni Marsot a félőrület fogságából. Vénusz gyönyörű szép vonású nyakán érzi Mars forró lehelletét, egy finom harapás és újabb gyönyörök szabadulnak fel. A hajnal közeledik és Mars tudja, hogy előbb utóbb véget ér. Az első sugár eléri Vénusz arcát, de nap még hagyja őket elvesszni egymásban és ha nem is örökké de hajnal még az övék....

Hajnal... Miért más mint a többi? Nem más.... pont ugyan olyan... a nap ugyan úgy felkel, az emberek legalábbis egy bizonyos része elkezdi a mindennapi rutint... Lassan már nekem is rutinná vállik, hogy akkor fekszem amikor mások kelnek. Melankólikus érzés ragad el, hiányzik... hiányzik valami a régi életemből... hogy melyikből? Nem tudom... Hány volt? Talán több száz. Több száz apró kisvilág bonyolult kapcsolatok hálójában talán rendszerben talán rendszertelenül... Minden egészen hasonló.... Cinkos mosoly ül ki az arcomra... Játék

Kulturális program.... egészen felüdítő volt valami ilyesmin is részt venni. Az utóbbi időben sem időm sem energiám nem volt erre. 3sban végig siklani a múzeumok termein persze mindent csak felületesen mert több helyre szeretnénk menni, jó lenne a lemaradásunkat behozni múzeumok terén. Nemzetiben kezdtünk egy kis történeti áttekintés. Országunk múltja... furcsa de már egy pár történelmi koron túl elérkeztünk az első nyomtatott sajtóig... félelmetes, hogy korabeli újságok mennyire letudnak kötni. Szemembe egy-egy korról ez adja legjobb tükörképet, bele-bele olvastam egy-egy cikkbe aztán egy jött a XX. század. Plakátot, fényképek, törvénycikkek forgataga. Órákat eltudnék tölteni de nem lehet, irány a Szépművészeti az este legnagyobb hibája, rájöttem, hogy az állandó kiállítások rendkívül unalmasak a Szépművészetiben. Stílustalan mondanivaló nélküli képek forgataga... Hogy mi hiányzik belőle? Az intezítás a kreativitás, borzasztó volt... mivel későn kezdtünk ez volt az utolsó állomásunk is... jövőre jobban beosztjuk :). Összeségében jó kis este volt, abszolút mértékben kikapcsolt... inspirációval is ellátott a jövőre nézve. Egy-két kortárs kiállítást azért jó lesz megtekinteni mondjuk a VAM Design-ban... Szépművészeti után egy Szuharevszki vagy Herczeg N. kép látványa felüdítő lesz... intenzítással és kreativitással teli... ezek után még jobban fogom értékelni... Valamint ami ma még megfogalmazódott bennem, jó lenne látni egy S. Dali kiállítást :p... Jó volt, Köszönöm ;) ( Igen ez elsősorban neked szól :p ) Szép napot

A döntésképtelenséged bénít meg téged és minket.....

Napok óta átélem.... Meg áll az idő... Jelenlegi viszonyokban olyan hajnali 4-5 óra közötti intervallumba fog el az érzés... hm komikus... az álló időről beszélni és intervallumba tenni egy gondolaton belül, végülis csak próbálom kézzel foghatóvá tenni. Jól esik írni... végre egy pár sort és végre akkor ülök le amikor itt az ideje. Aludnom kellene, 8:30-ra megyek vizsgázni. Felmerül bennem a gondolat, talán ma már nem is alszom,  majd esetleg vizsga után. Szóval meg áll az idő... hallgatom a szelet és nézek ki az ablakomon, egy órán keresztül mintha nem akarna fel kelni még nap sem, csak épp megszínezi a horizontot, falevelek szinte egyhelyben... talán várnak valamire... alig hallható a madarak csiripelése a ház másik oldaláról... 1 órán keresztül mintha semmi nem változna... minden ugyan olyan monoton és csendes. Alig várom, hogy újra átéljem és újra vége legyen... a végetlenség a változatlanság megrémít és a rémülettel egyenes arányosan nő bennem a tenni akarás vágya a változtatás a változás varázsa, nem vagyok képes megállni, miközben vissza felé tekingetek olyan emlékek törnek fel bennem amiről már nem is tudtam, hogy léteznek... emlékképek... hová tartok? Nem akarom tudni ettől még izgalmasabb, az egész pokolian intenzív...... játék....

3:59.... 6óra múlva elkezdek tanulni és ezzel hivatalosan is elkezdődik a vizsgaidőszak... hurrá, legbelül örülök neki hisz ez azt is jelenti, hogy nem soká vége... várakozok... talán ez jellemzi legjobban az elmúlt két hetet, nem kívánok semmit alakítani magam körül részt veszek az eseményekben, de nem próbálom máskép alakítani a végét... Mi a meglepő? Jól esik, úgy esik jól, hogy mindig szeretem a saját kezembe tartani a dolgokat bele avatkozni a menetébe. Csak azon gondolkozom, hogy ha nem számomra alakulnak kedvezően az események akkor is így gondolnám. Talán nem. Ma mielőtt haza jöttem kilépve egy kapun pajkos érzés fogott el... kedvem lett volna csak úgy futni egyet, de megálltam, hogy gyermekénem ennyire a felszínre törjön csak kitárt karokkal álltam és hallgattam a békák brekegését... jól esett ez az egész este, valahogy minden a helyén volt... holnaptól meg tanulás... sorstársak mindjárt vége ;) 32/10 kredit már meg van :p :D haladás... mindenkinek minden jót s vigyázzatok magatokra..... mosoly... ;)